Pillanatok

Egy oldal a "Gyermekeim"-ből, szeretettel azoknak, akiket megérint... Ne félj elmondani, ha tetszett, és azt se, ha nem...

Linkblog

Köszönöm - 2009 októbere

2010.01.11. 15:54 | blueeye | Szólj hozzá!

A kék ruhás angyal hatalmasat nyújtózott, méteres szárnyai alig fértek el a mennyezet alatt. Ásított egy nagyot, s megdörgölte a szemét.

A lány ködös tekintettel meredt maga elé. Próbált ébren maradni, kevés sikerrel. Fejét a csempének döntötte, s a következő pillanatban már bukott is előre. Az angyal utánakapott, s finoman felnyitotta szemét.

- Inkább indulj el. A levegő jót fog tenni.

A lány alvajáró módjára bebotorkált a szobába, arcához simította a szürke inget, majd egy apró mosollyal a szája sarkában nyakába vette a várost…

 

A bíbor angyal felhúzott térddel kuporgott a kis piros autóban. Időről-időre a férfira pillantott, megsimogatta az arcát, majd újra az útra koncentrált. Képek és szavak villantak fel benne, érzések cikáztak múltból és jelenből, egy-egy pillanat a jövőből is megmutatta magát. Ő pedig hiába szerette volna értelmes mondatokká formálni a benne kavargó dolgokat, nem talált hozzájuk megfelelő kifejezéseket. Segítségkérően felnézett az Égre, s fohászkodni kezdett…

 

Két test, két lélek olvadt egybe azon az éjszakán. Csókjaiktól felparázslott az éj, öleléseiktől még a kíváncsi Hold is elpirult. A lány sóhajai, sikolyai a férfi minden porcikáját megbizsergették, egyre hajtva őket a beteljesülés felé. Ők mégsem siettek. Kiélvezték az érintést, a falánk csókokat, a finoman a húsba vájó körmöket, a forróan nedves vágyat, az együttlét örömét. Átadták magukat egymásnak, s a finom félhomály betakarta verítékfilmes bőrüket. Nem volt szükség szavakra…

 

A két angyal a fakuló éjszakában vigyázta védenceik álmát.

- Hitted volna? – kérdezte a kék ruhás angyal hirtelen.

- Ha nem hittük volna, el se kezdődik. – válaszolta a bíbor ruhás angyal, s gyengéd csókot lehelt az alvó férfi homlokára.

- De gondoltad volna, hogy…

- Hát, az esélye megvolt a kezdetek kezdetén is, hiszen tudod…

- Tudom, ez „meg volt írva”... Mégis… Olyan hihetetlen…

A bíbor angyal elmosolyodott.

- Kezdesz túl emberi lenni – söpört félre egy hajtincset a halkan nyöszörgő lány arcából, aki erre felriadt, majd félálomban hozzásimult a férfihoz, s újra elaludt.

- Emberi?! – nézett nagyot a kék angyal.

- Igen. Már lassan úgy tudsz kételkedni, mint ő – pihent el a bíbor angyal tekintete a lány fázós testén. A kék angyal elmosolyodott, majd angyal-társához lépett, s finoman átfogta a derekát. Hosszú percekig nézték egymást, majd a bíbor angyal finoman megcsókolta testvérét. Összedöntötték homlokukat, s energiájuk finoman örvénylett körülöttük, gyengéden beivódva az alvó pár minden porcikájába, apránként bontva falakat, űzve kegyetlen múltat, eltemetett fájdalmakat, megfényesítve szívüket, gondolataikat, újabb szálakkal erősítve meg az ezüst pókfonalat, könnyítve gondjaikon, lelkükön, álmaikon…

 

Ébresztőóra éles hangja verte fel a csendet. A lány riadtan próbálta elnémítani. Fáradt volt és álmos. Fázott. Vékony takarója nem tudta megóvni az ablak résein át belopakodó hidegtől. S bár a szívében kellemes meleg volt, egy mondat mégis elakadt ajkán, s csak gondolatban mondta ki végül, Kedvesét átölelve a beszűrődő reggeli fényben:

- Köszönöm az elmúlt 5 hónapot…

 

- Alexa -

A bejegyzés trackback címe:

https://blueeye.blog.hu/api/trackback/id/tr1001663827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.