Pillanatok

Egy oldal a "Gyermekeim"-ből, szeretettel azoknak, akiket megérint... Ne félj elmondani, ha tetszett, és azt se, ha nem...

Linkblog

Menedék

2010.01.11. 15:41 | blueeye | Szólj hozzá!

A felemás szárnyú angyal az erkély korlátján ült, s a tavat fürkészte. Szerette ezt a helyet. Itt béke volt és nyugalom.

- Otthon – szólalt meg valaki a háta mögött, s ő visszafordult. A lány állt ott, hosszú haja most egyenesen omlott a hátára, s ettől olyan fiatal diáklánynak tűnt. Az angyal elmosolyodott.

- Igen. Tényleg itthon vagyunk.

A lány az angyal mellé könyökölt a korlátra, s lehunyta szemét. Élvezettel szívta be a párás levegőt, s a hatalmas fenyők illatát. Arcát finoman cirógatták a napsugarak.

- Úsznom kell egyet a tóban – sóhajtott fel percek múlva. Megsimogatta az angyal szárnyát, majd bement a házba. Átöltözött, vállára kapott egy törülközőt, majd elindult a víz felé. Az angyal követte.

 

A tó kellemesen hűvös volt, nem fagyott meg benne. A kristálytiszta vízben színes halak úszkáltak, meg-megcsiklandozva a lubickoló lányt, aki ilyenkor nagyokat nevetett. Az angyal a stégről figyelte mosolyogva.

A házból hirtelen csörömpölés, majd egy elfojtott káromkodás hallatszott. Az angyal a tágra nyílt szemű lányra nézett, majd sóhajtott:

- Úgy hallom, megérkezett.

A következő pillanatban egy férfi lépett ki az ajtón, félhangosan szitkozódva. Mikor meglátta a felemás szárnyakat, meglepetten elhallgatott. Döbbenten meredt a nem evilági nőalakra, egészen addig, míg a lány örömteli mosollyal ki nem mászott a stégre.

- Micsoda meglepetés! – sóhajtotta boldogan, s megindult a férfi felé, aki végül szorosan a karjába zárta.

- Nagyon hiányoztál! – suttogta kedvese fülébe, s lány még inkább hozzá bújt.

 

A vízen szikrázó napsütés szinte elrejtette az összefonódott két alakot. Szerelmes csókjaik, szenvedélyes ölelődzésük nem tartozott másra. Még az angyal is szemérmesen visszavonult a ház hűvösébe. Lassan végigjárta a szobákat. Mindenfelé fényképek követték csillogó szemükkel. Megannyi emlék, bevésődött pillanat. Az első találkozás, a férfi rácsodálkozása a lányra, az a fellángoló vágy. Mosolyok, cinkos pillantások, beszélgetések az iskola előtt. Az az angyali gáncs, a Csók. Együtt töltött délutánok, lopott percek, titkos éjszakák. Érintések, ölelések, sóhajok, sikolyok. Az Érzés kezdete…

Az angyal hatalmasat sóhajtott. Bárcsak…

 

A nap lassan a hegyek mögé bukott, s felragyogtak az első csillagok. A férfi szorosan átölelte a lányt.

- Mennem kell.

- Tudom – suttogta a lány, s könnyein át felmosolygott a férfira. – Jó volt veled.

- Bárcsak…

A lány csókja a férfi ajkára forrasztotta a szót. Percekig ölelték egymást, szinte már fájóan kétségbeesetten, félve az elválástól. Majd a lány kicsit elhúzódott.

- Itt az idő…

Ott álltak egymással szemben, belefeledkezve a másik tekintetébe, összekulcsolt ujjakkal. Majd a férfi lassan fakulni kezdett, halványodtak színei.

- Délután találkozunk! – simogatta meg a lány arcát még, majd eltűnt.

A lány letörölte könnyeit, s az angyalra nézett, aki lágy csókot lehelt a homlokára, majd a holdfényben fürdő tájra tekintett.

- Menedék. Addig is, míg valóra válik…

 

- Alexa -

A bejegyzés trackback címe:

https://blueeye.blog.hu/api/trackback/id/tr951663784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.