Pillanatok

Egy oldal a "Gyermekeim"-ből, szeretettel azoknak, akiket megérint... Ne félj elmondani, ha tetszett, és azt se, ha nem...

Linkblog

Mire várok...

2010.01.11. 15:32 | blueeye | Szólj hozzá!

Kinn állok a szirtfokon, ruhámat tépi a szél. Néha megtántorít, de nem lök le, s én sem rugaszkodom el. Fekete-fehér kép, csapkodó hullámok. Gondolatban átölel két karod, ajkad érinti nyakam érzékeny bőrét, s én lehunyom szemem. Remegő könnycsepp bukkan elő szemhéjam alól, de már viszi is a szél, felszárítva nedves kis útját az arcomon. Tengerszín szemem nyílik újra, beletekintve a végtelenbe, átjárva ezer érzéssel, fejet hajtva az emlékek előtt. Egy szó, egy érintés, egy csók köszön vissza a homályból, hogy átöleljen és elringasson a hétköznapok szürkeségében, mikor maga alá nyom a Világ, míg levegőt venni is nehéz a napi mocsokban, mellyel elborít az emberek közönye és rosszindulata. Vergődő szív a mellkasomban… Egy szív, mely szeretni született, s pont ezért gyűlöli a sötét. Pedig se a Fény nem létezhet Sötétség, sem a Sötétség Fény nélkül. Itt belül ugyanúgy jelen van mindkettő, aránylag békességben megférve egymással. Látod, a felhők mögül itt is kibújik a nap…

Lábam lógázom a mélység fölött. Csendesen várok. Hogy mire, magam sem tudom… De jó itt ülni most, elmerengve a Tegnapon, élve a Mát, tervezni repeső szívvel a Holnapot… S szeretni, szeretni, szeretni… A Jót, a Gonoszt, a Szépet, a Csúnyát, az Okost, a Butát, ezt az egész furcsa Életet, s Téged, Kedvesem… Téged igazán…

 

- Alexa -

A bejegyzés trackback címe:

https://blueeye.blog.hu/api/trackback/id/tr981663755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.