Pillanatok

  Nem tudok mit mondani… Nincs szavam… Könnyeim hangtalan peregnek alá, mint fénylő gyöngyszemek… Karom láthatatlan ölel, homlokodon csókom pihen…Hittem, mint rég nem! Boldog voltam, mint rég nem! Bízva bíztam, hogy a Csavargó Otthonra talált végre! S…

  Néha úgy érzem, az őrület vesz rajtam erőt. Csak bámulom arcodat, a szomorúság és a keserűség ráncait szád sarkában. Ha tudnálak, átölelnélek. Gyermekmód elringatnálak, eltörölném homlokodról a hétköznapok bevésődött gond-barázdáit, új csillogást lopnék…