A fekete szárnyú angyal felhúzott bal térdére hajtott fejjel hallgatta a koncertet. Senki sem látta őt, beleolvadt az árnyékba. Szomorúan sóhajtott, majd halkan ő is dúdolni kezdett. A gyertyák fénye egy pillanatra megremegett, majd még fényesebben ragyogott fel…

Kecsesen az ablakpárkányra lépett, majd letelepedett rá. Félrebillent fejjel nézte az alvókat, majd szívdobbanás-halkan énekelni kezdett. A homlokokon elsimultak a gond-ráncok, s minden ajak halvány mosolyra húzódott. Egyenként simította végig az alvók arcát, s gyengéden betakarta őket. Mosolyogva figyelte a szívének oly kedves embereket. Némelyiknél kicsit hosszabban elidőzött, majd letelepedett az egyik ágy végébe. Térdét felhúzta, fejét ráhajtotta, betakarózott szárnyaival, s álomba szenderült. Álmában fesztelenül járkált az emberek között, fogta kezüket, nevetett és énekelt velük…

A hajnal első sugara felragyogtatta éjfekete tollait, s ő felébredt. Jólesően kinyújtóztatta minden porcikáját, megrázta elgémberedett szárnyait, majd elnyomott egy ásítást.

- Jó reggelt! – szólalt meg valaki halkan. Az angyal rajtakapottan feltekintett. Egy fiú könyökölt az egyik ágyon, pilláin még álompor csillogott, arcán gyengéd mosoly.

- Jó reggelt! – köszönt vissza zavartan az angyal, majd a fiúhoz lépett, s leült az ágy szélére. – Jobban tennéd, ha visszaaludnál! – mondta kedvesen dorgálva. A fiú kezét felemelve végigsimított az angyal haján, arcán, vállán.

- Kócosan is szép vagy! – mondta, majd visszafeküdt a párnára, s azonnal elaludt. Az angyal pedig egy pillanatig döbbenten bámulta, majd fülig pirulva felállt, s az ablak felé indult. Hirtelen megtorpant, visszalépett az ágyhoz, gyengéden homlokon csókolta az alvót, majd kilépett a hajnali fénybe. A fiú pedig egészen addig azt hitte, álmodott, míg összezárt tenyerében nem talált egy csillagporos, éjfekete tollat.

Azóta is, minden éjjel várja az angyalt, aki magával vitte a szívét…

-Alexa-