A rakparton ült, lábát lógázva a Duna sötét vize fölé. Körülötte szétszórva papírlapok hevertek, némelyik gépelve, némelyik kézírással. Éjfélre járt…
Aludt a város. Az éjszaka jótékonyan betakarta sötétjével a sok mocskot és szennyet. Minden nyugodt volt, és békés…
Hirtelen dühösen sírva fakadt. Letépte nyakából a talizmánt, s keze lendült, hogy a vízbe hajítsa…
- Biztosan ezt akarod?
A lány meglepődve felpillantott. Egy hosszú, fekete hajú és ruhás férfi állt mellette, tekintete a távolba révedt.
- Tessék?
- Azt kérdeztem, biztosan ezt akarod-e? – szólalt meg újra a férfi, majd rátekintett a lányra. Tekintete mély volt, mágnesként vonzotta a lányt, akinek keze lehanyatlott, s a földre hullott a talizmán.
- Miért…kérdezi…? – nyögte ki végül.
A férfi elmosolyodott, majd leguggolt. Felvette az elejtett láncot, majd hosszú, finom ujjaival a lány nyakába kötötte azt, aki megborzongott a jéghideg érintésre, s önkéntelenül is hátrahúzódott.
- Félsz tőlem? – kérdezte a férfi apró félmosollyal.
- Nem… Én csak… Csak…
- Hideg volt a kezem, igaz?
A lány bólintott.
- Hideg… mint a Halál?
Mikor a férfi átölelte, a lány moccanni sem tudott. Vasmarok szorította össze a szívét. Próbált küzdeni, de mintha elszállt volna minden ereje.
- Nos? Hogy érzed magad? Milyen kiszolgáltatottnak lenni? Milyen érzés tudni, hogy bármelyik pillanatban megölhetlek?
- Miért…? – nyögte a lány.
- Miért? Azt kérdezed, miért? – gondolkodott el a férfi. – Tudod, szimpatikus lánynak tűnsz. Szereted a meséket, a misztikumot, mindig mindennek a rejtett oldalát kutatod. Szereted az állatokat, a gyerekeket, még a felnőtteket és az öregeket is. Jól érzed magad társaságban, de a magány sem idegen tőled. Szívesen segítesz másoknak, de néha kicsit önző vagy, bár ki nem az manapság?! Szóval igazán kedves és szeretetreméltó ember vagy. Hát éppen ezért kell hánynom tőled! – nevetett fel. – Mi a nyavalyáért vagy te ilyen jótét lélek?! Kinek kell manapság ilyen ember? Semmi szükség rád! Ergo, nyugodtan megölhetlek… - hajolt a lány fölé, aki már alig kapott levegőt.
- Mi szükséged van teneked rám? – hörögte.
A férfi meghökkent.
- Szükség?! Nekem nincs szükségem rád!
- Akkor mégis minek ölnél meg?!
A férfi elengedte a szívét. Töprengve ereszkedett le a sarkára.
- Miért is…
-Alexa-
