Törött szárnyú, kócos, piszkosszürke angyalod a sarokba húzódva gubbaszt. Féltő, óvó tekintete riadtan követi minden mozdulatod. Törékeny teste ugrásra készen feszül meg, majd ernyed el.
Felemás szárnyú angyal lép mellé kecsesen, majd letelepszik. Angyalod tágra nyílt szemmel bámulja testvérét, majd szégyenkezve odébb húzódik. Puha karok fonódnak nyakára, forró bőr simul arcához. Érintés nyomán gyógyul a törött szárny és a fájó szív. Újra fényes fehérek a tollak és felragyog szemed kékje. Finom fésű rendezi pajkos hullámokba a szőke tincseket, s kisimulnak homlokod gond-ráncai.
Felszárad a könny, s lassan felkél a Nap. Aranyló sugarai megcirógatják alvó arcodat. Angyalom homlokcsókkal búcsúzik, majd kecsesen kiröppenve összeolvad a hajnali ragyogással. A szőke angyallány óvón takar be hófehér szárnyaival, s őrzi álmod boldogan. Hisz már tudja: nincs egyedül… Nem volt… s nem is lesz soha…
-Alexa-
