Időnként elfog az a furcsa érzés. Mikor annyira hiányzik az érintés, az ölelés, a szeretet. Ahogyan az ujjaim vége finoman végigsiklik a másik bőrén, s szinte látom felfényleni a nyomát. Narancsszín energia-rajzolatok: ezernyi út, ezernyi érintés.
Figyelmesen rajzolom végig a szemöldököd, a szemed, az orrod, a szád vonalát, a mosolyod. Nonfiguratív mintákat alkotok a mellkasodra, a hasadra, végig a combodon, egész a bokádig. Érzem, mint áramlik ereidben a vér, s vörösen lüktetni látom a sajátom is. Tűzszín vándorutak hálózzák be testünk minden apró részletét.
Elvesznék az érintésben. Egy baráti ölelésben, egy kedves simogatásban. De bármennyire is vágyom hozzád érni, tétován torpanok meg félúton, félve a visszautasítástól. Nem tudom, mi vonz, mi hív feléd unos-untalan. Mivel csalsz mosolyt az arcomra, mitől érzem úgy, hogy élek. De bármennyire is jó ez az érzés, ez a felszabadult szeretet, veled sem lehetek teljesen önmagam. Eljátszom a kedves bohócot, a pajkos kislányt, mert tudom, ha kiengedném azt, kit börtönbe zártam rég, felperzselne mindent.
A királylány már rég csak álmaiban szabad, s mindig könnyes ébredés a vége. Mert oly nagyon hiányzik az az érintés…
- Alexa -
