Ne sírj, Királylány, ne add búnak szép fejed! A Királyfi nem veszett el, tiéd lehet, ha igazán akarod! Mondd, akarod-e hát? Csak bólints, Kedves, s éld át az érzést! Hunyd le a szemed, s érezd ölelő két karját a derekadon, édes csókját az ajkadon! Lám, arcodra enyhe pír kúszott, s tested megfeszült, majd elernyedt…
Ne, ne nyisd ki még szép kék szemed! Lásd tovább a Jelent!
Belépsz a templomba; törtfehér ruhád lágyan csillan meg a fényben, mely a színes üvegablakokon át beragyog. Remegő, boldog szívvel sétálsz a padsorok közt apáid karján a férfi felé, akit szeretsz, aki szeret. Barna szemei büszkén csillognak, arcán az oly annyira szeretett kölykös mosoly. Szívednek kedves férfihang énekli a Rómeó és Júliából Capulet apa áriáját…
Virágszirom- és rizseső fogad a templom előtt; mindenki itt van, akit szeretsz. Ma kettőtöket ünnepli az egész világ! Ránézel a férjedre, s szép barna szeme szerelemmel telve néz vissza rád. S tudod, nem hagy el soha; ezen a napon váltatok eggyé igazán…
Gyermek fut feléd, karodba kapod. A kisfiú, akárcsak az apja volt régen. Kedvesed a nyakába ülteti, majd átölel, s megsimogatja gömbölyödő pocakod.
- Olyan lesz, mint te, tudom! – kacsint rád mosolyogva, majd gyengéden megcsókol. Együtt indultok a ház felé, miközben körülöttetek ugrál és csahol boldogan a kutya…
Látod, Királylány? Érzed is? Ez mind a tiéd már! Öleld szívedhez szorosan, s éld meg végre a történeted! Szárítsd fel hát gyorsan szivárványszín könnyeidet…
- Alexa -
