Furcsa az Élet. Mikor úgy érzed, minden rendben van, a helyes úton haladsz, megtaláltad a helyed, akkor hirtelen egy iszonyatos pofon talál el, s te csak nézel, most mégis ki ütött és miért?! Hiszen minden rendben volt! Hiszen minden a legjobb úton haladt! Hiszen azt mondták, jól csinálod! Azt mondták, most boldog lehetsz, mert ez az Út visz oda! Most akkor…
Állsz az Út szélén, égő arccal, kitépett szívvel, törött szárnyakkal, s könnyeid összemosódnak a szakadó esővel. Térdre roskadsz, s csak tompa aggyal ingatod a fejed, felfogni képtelenül a történteket. Sár tapad ruhádra, két kezedre, hűlő testedre.
Felnézel az égre, s két szemedben ott ég a kérdés, hogy „Miért?! Mondd, Uram, Anyám, mit vétettem?! Mi rosszat tettem?!” S akkor, ott, kibukik belőled az üvöltés,a benned élő farkas világgá vonyítja fájdalmát, hogy „Mit ér az Élet, ha már szeretni sem lehet?!” Hiszen tudtad, hogy nem Ő a Te Utad, de szerettél volna bújni, szeretni és szeretve lenni egy kicsit legalább! Hát miért vették el tőled a boldogságot? Miért csak ízelítőül kaptad a csodát?
Hirtelen egy érintés érkezik, puhán és gyengéden, s te elveszel ebben a szeretetben. Átölelnek, s felemelnek, gyermekmódra kuporogsz karukban. Mosolyogva ingatják fejüket:
- Te kis bolond! Hogy gondolhatsz ilyet? Sosem hagyunk magadra, hisz tudod!
Te pedig pirulva, boldogan simulsz hozzájuk, s szíved máris frissen veri az új ütemet mellkasodban.
- Alexa -
