Csak ülök, és azon gondolkodom, hogy vajh’ mivégre is ez az egész. Tudod egyáltalán, hogy mit csinálsz? Tudod, hogy a boldog pillanatokért cserébe mennyi fájdalmas, keserű percet élek át? Ugye nem…
Szeretek játszani, ezt te is tudod. De az érzelmek nem játéknak valók. Itt nem gazdálkodhat az ember okosan. Egy rossz „gurítás” után nem megyek el „táborozni” kicsit, hogy majd egy jobb dobással „szerencsemezőre” lépjek.
Ez már nem játék! Vagy úgy gondolod, az? Játszani akarsz? Figyelmeztetlek, kitartó vagyok, és néha kegyetlen. Nos? Még mindig akarod? Igazán? Hát legyen! Te akartad!
A táblánk megvan. Az életünk. A bábuk magunk vagyunk. Hát nem helyes a két kis alak? No, mi nem tetszik? Kifejezéstelen az arcuk? Hisz még csak most kezdtük! Majd meglátod, milyen szépen alakítják arcukat a különböző hangulatok a játék során! Szóval, kezdhetjük?
Játékszabályok?! Itt nincsenek ilyenek! Azok út közben alakulnak, kinek-kinek a szája íze szerint. Azt mondod, minden játékban vannak szabályok? No, jó, legyen.
- Mindig őszintének kell lennünk a másikkal szemben…
Mi a baj? Már az első szabály nem tetszik? Miért? Ez nem kártyajáték, itt nem szokás blöffölni! Mi a problémád az igazságmondással? Talán hazudni szeretnél nekem? Erről van szó?
Megbántódtál. Látod, dobtam. Az egyes mezőre léptem. Gonosz voltam veled, ezért büntetésből fizetnem kell. Hogy mit? Egy kicsit megüthetsz. Szóval, de akár kézzel is. No nem nagyon, csak egy kicsit. Ne lágyulj el, ez a játék nem a gyengéknek való! Dobj inkább! Kezdődjék hát el igazán a játék…
-Alexa-
