A férfi úgy ölelte magához a szélviharban, úgy fonódott köré, mint fára a borostyán. Testük, mint hullámok, olvadtak össze. Ölük oly természetességgel forrt egybe, mintha mindig is együvé tartoztak volna. A lány ajkán rekedt sikoly éledt, de a csóktól rögtön semmivé is foszlott. Karja gyengéden fogta át a férfi testét, hajuk körülöttük örvénylett. Szívük egy ritmusra dobbant, vérük egyazon iramban rohant ereikben. Két fél lett végre egésszé. A férfi macskaszemei most oly tágra nyílva nézték a lányt, mint még sosem. S a lány szemei feltündököltek, ezüstös ragyogást kölcsönözve tekintetének. Hangja nem hallatszott, de a férfi így is leolvasta ajkáról:
- Szeretlek!
Szorosan magához ölelte a lányt, nyakába temette arcát, s hagyta, hogy átjárja testüket a kéj. Egy villanás, majd a szél lecsendesült, s gyengéden a földre helyezte őket. A férfi hollófekete haja szemérmesen rájuk libbent, betakarva meztelenségüket. Már nem kellettek szavak. Övék volt a Végtelen, belesűrítve összekapcsolódott tekintetükbe, összefonódott testükbe, mindörökké egyként dobbanó szívükbe…
-Alexa-
