A denevérszárnyú nőalak sejtelmesen bontakozott ki a sötétből. A férfi hátrahőkölt.
- Ne félj! – suttogta a nő, gránátvörös haját kisöpörve az arcából meggyvörös körmű ujjaival. Fekete ruhája úszott mögötte.
- M… mit akar tőlem?! Ki maga?! – nyögte a férfi, miközben egyre hátrébb csúszott az ágyon.
- Fölösleges próbálkoznod! Nem árthatsz nekem! – nevetett fel a nő. Letérdelt az ágyra, ruhája hasítéka látni engedte világosbarna combjait, s kivillantak kerek mellei. – Ha most engedsz, ígérem, nem fog fájni! – suttogta, s kivillantak hegyes fogai.
- Ugye most viccelsz?! Vámpírok nem léteznek! – nevetett fel idegesen a férfi. A nő acélkék szemei felfénylettek, s mosolya egy ragadozóéra emlékeztetett.
- Ha nincsenek vámpírok, nincs mitől tartanod, ugye? – kérdezte, miközben mutatóujját végighúzta a férfi combján, egészen az öléig, aki megborzongott. A nő feljebb kúszott az ágyon, majd lovagló-ülésben a férfi ölébe ereszkedett, s egészen közel hajolt a szájához.
- Nem kell félni! Nem fog fájni! – suttogta.
- Elárulnád, mégis mit csinálsz?
Az ablakban egy ezüst-fekete szárnyú angyal ült, keresztbe vetett lábakkal. Gesztenyebarna haja lazán omlott a vállára. Égszínkék szemei ragyogtak a beszűrődő fényben.
- Te hogy kerülsz ide?! – fordult felé parázsló szemekkel a démon. – Minek jöttél?
- Azt hittem, világos volt, hogy nem jöhetünk ide!
- Ugyan! Nagyon jól tudod, hogy legbelül ezt akarta! – fordult le az ágyról a démon.
- Nem! – lépett le a párkányról az angyal.
A férfi ijedten nézte a két alakot, akik megálltak egymással szemben.
- Tudod, miért jöttem, igaz? – kérdezte a démon. Az angyal bólintott.
- Tudom, azért követtelek. Hidd el, semmi értelme!
- Gondolod?
- Gondolom! Ne tedd! Kérlek!
A démon felkacagott, minden izma megfeszült. A férfi hátán felállt a szőr, amikor meghallotta rekedt morgásra emlékeztető hangját.
- Ó, te jótét lélek! Te Lelkiismeret, te! Mindig jól dönteni, mindig jót tenni, igaz? Te sosem gondoltál bosszúra! Bármennyire is fájt, te lebeszélted minden rosszról! De honnan tudod, mi a rossz?!
- A bosszú rossz! – lépett előrébb az angyal. A démon egész közel hajolt hozzá, orruk épphogy összeért.
- Ez igazából nem is bosszú… Csak egy kis fájdalom… Meg sem közelíti azt, amit ő okozott! – sziszegte.
- M…miről beszéltek?! – kérdezte a férfi.
- Hallgass! – dörrent rá a démon. Sarkon fordult, s az ágyhoz lépett. Vörös körmei a férfi mellkasába vájtak, aki felkiáltott. El akarta ütni a kezet, de moccanni sem tudott. A démon pedig lehajolt, s szájon csókolta. Az angyal felkiáltott, de moccanni ő sem tudott. A szoba pár pillanatra elsötétedett, majd mikor ismét látni lehetett, a férfi tágra nyílt, rémült tekintettel meredt a démonra, szája sarkában vércsík vöröslött.
- Ismerős? Emlékszel a csókja ízére? Ugye igen? – suttogta a démon. – Emlékszel az odaadására? A testére? A bőre és a haja illatára? Hadd emlékeztesselek! – azzal körme még mélyebbre vájt.
Ahogy tudata kilobbant, a férfi egy régi szobában találta magát. Megütközve nézte az összefonódott testeket, remegve hallgatta a sóhajokat. Szájában érezte az enyhén alkohol-ízű csókot, csípője körül érezte a ráfonódott combokat, ujjai hegyén a másik bőrének puhaságát. Újra átélt mindent. Látott és érzett. És fájt. Kimondhatatlanul. Lehunyta a szemét, hogy legalább látnia ne kelljen…
- Emlékszel, ugye?
Felnézve acélkék szempárba tekintett. Az ágyon feküdt, s a démon hajolt fölé. Az angyal a földön kuporgott, két tenyerébe temetve arcát.
Újra a démonra tekintett, akinek szemeit – legnagyobb meglepetésére – könnyek nagyították. És megértette végre. Felnyúlt, s remegő kézzel végigsimított az arcán. A démon megremegett, s elkapta a tekintetét.
- A…
- Ne! – villantotta rá szemét a démon. – Ne mondd ki! Soha többé!
A férfi megragadta a démon nyakát, s magához húzta. Ajka az ajkára forrt…
- Gyere! – húzta fel a démon a remegő angyalt a padlóról. – Ideje mennünk!
Az angyal a férfira nézett, aki ájultan hevert az ágyon.
- Mit csináltál vele?
A démon a párkányra lépett. Ott egy pillanatra megállt, majd visszafordult.
- Ezt a kérdést inkább neki kellene feltenned! – mondta halkan, majd kivetődött az ablakon. Az angyal egy pillanatra eltűnődött, majd egy mozdulattal lesodorta a lámpát, ami csörömpölve a padlóra zuhant. A szoba sötétbe borult.
- Azt hiszem, most már megértelek… - azzal az ezüst-fekete szárnyak elrugaszkodtak a párkányról.
A férfi arcán akkor gördültek végig az első könnycseppek…
-Alexa-
