Előttem ülsz, hátad a fotelnek döntve. Szemem szomjasan issza be tested látványát, ahogyan kibújsz a pólódból. Világos bőröd sápadtan felfénylik barna ujjaim alatt, amikor hozzád érek. Sóhajtva hunyod le szemed, s átengeded magad nekem.
Finoman simítok végig válladon, érezve, élvezve az izmok játékát ujjbegyeim alatt. Gyengéden gyúrom át fájó pontjaid; ajkamba harapok minden szisszenésnél. Tudod: sosem akarnék fájdalmat okozni neked.
Az olaj csak egy pillanatra fénylik fel; szomjas bőröd hamar beissza. Gyógynövényillat terjed szét sóhajtás-finoman a szobában; lassan ellazulsz. Fejed térdemre hajtod; gyermekmód öleled lábamat.
Végigsimítok homlokodon, halántékodon, arcodon, álladon. Megfogod kezem, s gyengéden tenyerembe csókolsz. Könnycsepp hull nyakad hajlatába, majd pajkosan végigszalad mellkasodon. Beleborzongsz, s felpillantasz. Nézlek, s úgy látlak most, mint tán soha még; te vagy most a felnőtt, ki véd.
Elém térdelsz, két tenyeredbe fogod arcomat, s finoman letörlöd könnyeim. Fénylő két szemedben most először látom szépnek magam.
Mikor az ajkad gyengéden az enyémhez ér, megremegek.
Mikor átölelsz, minden porcikám bizseregni kezd.
Mikor fülembe suttogod, hogy ’Fontos vagy nekem!’ végre teljesen átadom magam.
Eltűnt az üvegfal, megszűnt a Világ; csak mi vagyunk itt ketten. Ölelsz – ölellek. S úgy szeretlek most, mikéntha utoljára.
Sosem tudhatom, mit hoz a holnap. Hogy mit hoz a fénylő reggel…
Hát maradj velem ma éjjel! Hadd álmodjak egy szebb ébredést…
- Alexa -
