Repülj angyal, szállj messze a csillagok közé, vidd távol szívem fájdalmát, csillogó könnyeim, lelkem gyötrelmét! Fedje el a mélykék ég remegő, kínlódó testem, zavart gondolataim!
Öleljen át éjfekete denevérszárny, simítsd arcod arcomhoz démoni kedvesem! Hadd kuporodjak össze karjaidban, s rejts el a világ elől, ne érje szívem a fény…
Két kék szemem vörösre marja sós könnyem, hangom zokogástól rekedt, testem sírás rázza meg újra s újra. Itt gömbölyödöm a fotelben egyedül; fájdalmas most ez a magány. Kit szeretek, mind messze van. Se telefon, se üzenet, se csengő, se kopogás, se a drága hang, melyet oly nagyon várnék.
Káosz a lakásban s a lelkemben, a szívemben. Blokkolt energiák, mély kútba temetett emlékek, érzések s fájdalmak. Itt ülök a káván, de aranylabdám békástul lököm vissza, ahányszor az ölembe pottyan.
Trónom körül ezer sárkány, Hatalmasak, félelmetesek, mégis együtt élek velük. Együtt vagyunk éjjel-nappal, én ők vagyok, s ők én. Mindörök démonaim, választott testőreim. Vigyázz, nehogy elérjen lángjuk!
Karmok szabdalják, tépik épp csak begyógyult lelkem; sebek szakadnak fel, bíborszín vérem tiszta fehér lapra fröccsen, fekete szavakká válva. S én írok akkor is, ha fáj. Így élek… s így is halok meg majd egy szép őszi napon…
Szállj angyalom, kiterjesztett felemás szárnyaiddal repülj egyre feljebb, fel, fel a csillagok közé! Egyszer én is hazatérek majd…
- Alexa -
