Vannak helyzetek, pillanatok az ember életében, mikor nem tudsz helyesen dönteni. Bár… mi is az a „helyes döntés”? Ki dönti el, mi a „helyes”? Ha így döntesz, is fájni fog, ha úgy, akkor is. Másképp, de a végeredmény a fájdalom. A hiány. A magány. Bárhogy döntesz is, a magány elkísér. Amikor minden porcikád egy érintésért sóvárog, amikor a lelked egy gyengéd szó után sikolt, sosincs veled senki.
Na jó, persze ez sem igaz. Az Angyal ott áll mindig fölötted, átölel és szeret, s ez a legteljesebb érzés, miben valaha is részed lehet. De mégis… az az emberi érintés… az a földi csók… Ezek olyan dolgok, melyeket az Angyalod, bármennyire is szeret, nem adhat meg neked. Érzed az érintését, álmodban és ébrenlétben is ölelhet, de az a fajta fizikai kontaktus, amire néha olyannyira vágysz, nem jöhet létre. És ez olyan cefetül tud fájni… Olyan jóízűen tudja marcangolni a lelkedet, s tépi szét gondolataidat… Te pedig tűröd, hisz mást nem nagyon tehetsz…
Kívánni, vágyni, várni Az Igazi-t nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek egyesek leírják. Ők nem Te, s Te nem Ők. Így aztán könyvekbe, filmekbe, zenébe temetkezel, de gondolataid, érzéseid vissza-visszatérnek a kiindulóponthoz: Hozzá. S ugyan tudod, hogy semmi értelme, mégis vágyódsz, vársz az utolsó pillanatig, hogy majd meghallod szívednek kedves hangját, s elpihensz két karjában, míg csak a lopott percek engedik. Tisztában vagy a helyzettel, a kilátástalansággal, az esélytelenséggel, de mégis… Az a tiltott gyümölcs oly édes tud lenni! S rohansz, bújsz, kötődsz, szeretsz újra és újra, tiszta szívvel belefutva a pofonokba, s véresre zúzva koponyád… Igen, összetörten és sebzetten is képes vagy érezni, szeretni ismét, készen állva az újabb véres vereségre, mit a helyzet magában rejt. Könnyes szemmel is képes vagy gyengédséget, oltalmat nyújtani annak, ki hozzád menekül, s mosolyodtól felragyog a Nap… Hisz ezért jöttél… Szeretni…
Két erős kar emel, látod, a Fény felé… Haza… Átölelnek, szeretnek, s tudod, nem hagynak el soha… S újra tudsz sírni; a leomlott gátakat elmossa a folyó, mely eddig visszafojtva ott duzzadt benned, várva a Pillanatot, mikor egy sóhajtással felszabadulsz a lelkedet nyomó fájdalom alól, s észreveszed a körülötted lévő Világ színeit újra.
Élni jöttél, Kedves… Nem meghalni… Ezt ne feledd soha! Vigyázunk rád, Veled vagyunk minden pillanatban, csak halld meg a hangunk, s ne tétovázz kinyújtani a kezed, ha úgy érzed, a Világ minden mocska maga alá temet… Ne add fel soha! A Boldogság alig karnyújtásnyira… Csak rajtad múlik, eléred-e valaha… Hogy leszel-e elég bátor kitárni Neki a szívedet… s átadni magad… Vár Rád… Csak Rád… Maga sem tudja még talán, de az a láthatatlan fonál hozzá köt, s nem enged el soha… Egymást választottátok, hát ne felejts el hinni benne… bízni benne… s szeretni Őt… Mert Érted jön majd… egy szép napon…
- Alexa -
