„Elváltak egymástól, mint ágtól a levél…” Ismerősek a sorok? Biztosan. Szép történet, ugye? És a „mindkettő ment a maga útján tovább” egyik legszebb megfogalmazása.
De nekem mostanában inkább az „elváltak ágytól-asztaltól” gyakrabban jut eszembe, s egyre keserűbben forognak számban a szavak. Meg lehetett volna oldani szépen is. De nem… Úgy kellett elválnotok, hogy kettészakítottatok egy működő „társadalmat”, s azóta is háborúztok egymással, még ha nem is valljátok be. Legyetek magatokra nagyon büszkék! Két önfejű, önző gyerek; méltóságában sértett felnőtt! Mondjátok, hát tényleg így kellett, így kell lennie?! Nézzetek kicsit magatokba, s gondolkozzatok! Mire jó ez a csata? Hát nem veszítek észre, hogy nem csak ti, de mi is sérülünk?
Mondd, te Nő: Eljutott már a tudatodig, hogy egyre kevésbé szeretünk órára járni? Hogy egyre kevésbé érezzük, hogy rólunk szól a dolog? Hogy egyre kényelmetlenebbül érezzük magunkat néhányan ettől a nagy Nő-Pasi kidomborítástól? Hogy lassan már úgy érezzük, függőlegesen szexelünk (ráadásul néha olyanokkal, akikkel eszünkbe sem jutna)? Hogy a kezdők közül sokan szinte menekülnek az első órák után? Hogy már nem tudod, ki az, ki igazán szeret?
És te, Férfi: te kegyetlen Skorpió, hát nem érzed, hogy ez így nem jó? Hogy míg azt hangoztatod, hogy egyre jobban vagy, a szemedből a csillogás egyre kopik? Hogy a tűz, amit megszerettem benned, lassan kialszik? Hogy a kisugárzásod, ami levett a lábamról, már csak görcsös látszatfenntartás? Hogy eltaszítasz magadtól mindenkit, akinek fontos vagy? Hogy hiába igyekszel oldani a feszültséged, az csak felemészt? Hogy a levegő már nem a pajkosságodtól, hanem az idegességedtől vibrál?
Barátaim, Tanáraim, Csibéim! Ne tegyétek ezt, kérlek! Se magatokkal, se egymással, se velünk! Tudom, semmi sem lesz már olyan, mint régen, de senkinek sem használtok azzal, ha háborúztok, csatáztok, marjátok egymást. Vérzik a szívem és nagyon fáj. Ennek nem így kellene lennie… Ideje észrevennetek, hogy lehetne másképp is… Marakodó szülők a gyermekük, gyermekeik felett…
Anya! Apa! Kinyújtom a kezem felétek, és arra kérlek benneteket, beszéljük meg! Üljünk le egy teára, kávéra, igyunk forralt bort és együnk kürtöskalácsot! Tegyük szebbé és jobbá egymás életét! Higgyétek el, mindannyian csak nyerhetünk vele… Szeretünk benneteket! De olyan könnyen felejtitek el…
- Alexa -
