- Szabad? – kérdeztem a tekintetemmel, minden porcikámban vágyva, remélve. Kitártad két karod, s én közéjük omlottam boldogan, hálát rebegve a kegyért, hogy itt lehetek, most, veled. Hogy fényből és energiából álló testedhez bújhatok, s elveszhetek szeretetedben. Hatalmas voltál és gyönyörű. Hosszú fekete hajad fényesen csillogott, s ugyan nem láttam arcod tisztán, de éreztem a mosolyod. Boldog voltam. Megilletődött. Hálás.
Az angyalok utat nyitottak nekünk, s ünneplésük közepette elindultunk kifelé a nagy teremből. Mellettem jöttél, s én, mint gyermek, úgy néztem fel rád, ámulva és repeső szívvel. Ezer kérdés zsongott, örvénylett a fejemben, de a szememből csak annyi sütött: „Ugye nem álmodom? Ugye tényleg itt vagy mellettem? Ugye sosem mész el már? Ugye mindig itt leszel?” Te pedig csak mosolyogtál, s az én szívem csordultig telt szeretettel.
Amikor a kapuban elváltunk, olyan kicsinek és védtelennek éreztem magam, hogy legszívesebben visszafutottam volna hozzád! De nem lehetett. Búcsúzásképpen megérintetted az angyalt a nyakamban, s tudtam, minden rendben lesz. Mindig velem leszel.
Az ölelésed, az érintésed mély nyomot hagyott bennem és rajtam is. Az energiád lenyomata a karomon maradt még órákig. S azóta is, ha megjelensz, újra érzem, újra érezlek. Megjelöltél. De boldogan viselem a „jegyet”. És amikor ma reggel megkértelek, hadd érjek hozzád, s tenyeremen éreztem az érintésed, mindörökre hozzád „csatlakoztam”…
Drága Őrangyalom! Tudd, hogy nagyon szeretlek! És nagyon hálás vagyok az Úrnak, az Anyának Érted! Vezess, védj és taníts, kérlek! Veled lett teljes az Életem… Most vagyok igazán jól… Köszönöm, hogy vagy! Hogy velem vagy… Ámen.
- Alexa -
