A felemás szárnyú angyal az erkély korlátján ült, s a tavat fürkészte. Szerette ezt a helyet. Itt béke volt és nyugalom.
- Otthon – szólalt meg valaki a háta mögött, s ő visszafordult. A lány állt ott, hosszú haja most egyenesen omlott a hátára, s ettől olyan fiatal diáklánynak tűnt. Az angyal elmosolyodott.
- Igen. Tényleg itthon vagyunk.
A lány az angyal mellé könyökölt a korlátra, s lehunyta szemét. Élvezettel szívta be a párás levegőt, s a hatalmas fenyők illatát. Arcát finoman cirógatták a napsugarak.
- Úsznom kell egyet a tóban – sóhajtott fel percek múlva. Megsimogatta az angyal szárnyát, majd bement a házba. Átöltözött, vállára kapott egy törülközőt, majd elindult a víz felé. Az angyal követte.
A tó kellemesen hűvös volt, nem fagyott meg benne. A kristálytiszta vízben színes halak úszkáltak, meg-megcsiklandozva a lubickoló lányt, aki ilyenkor nagyokat nevetett. Az angyal a stégről figyelte mosolyogva.
A házból hirtelen csörömpölés, majd egy elfojtott káromkodás hallatszott. Az angyal a tágra nyílt szemű lányra nézett, majd sóhajtott:
- Úgy hallom, megérkezett.
A következő pillanatban egy férfi lépett ki az ajtón, félhangosan szitkozódva. Mikor meglátta a felemás szárnyakat, meglepetten elhallgatott. Döbbenten meredt a nem evilági nőalakra, egészen addig, míg a lány örömteli mosollyal ki nem mászott a stégre.
- Micsoda meglepetés! – sóhajtotta boldogan, s megindult a férfi felé, aki végül szorosan a karjába zárta.
- Nagyon hiányoztál! – suttogta kedvese fülébe, s lány még inkább hozzá bújt.
A vízen szikrázó napsütés szinte elrejtette az összefonódott két alakot. Szerelmes csókjaik, szenvedélyes ölelődzésük nem tartozott másra. Még az angyal is szemérmesen visszavonult a ház hűvösébe. Lassan végigjárta a szobákat. Mindenfelé fényképek követték csillogó szemükkel. Megannyi emlék, bevésődött pillanat. Az első találkozás, a férfi rácsodálkozása a lányra, az a fellángoló vágy. Mosolyok, cinkos pillantások, beszélgetések az iskola előtt. Az az angyali gáncs, a Csók. Együtt töltött délutánok, lopott percek, titkos éjszakák. Érintések, ölelések, sóhajok, sikolyok. Az Érzés kezdete…
Az angyal hatalmasat sóhajtott. Bárcsak…
A nap lassan a hegyek mögé bukott, s felragyogtak az első csillagok. A férfi szorosan átölelte a lányt.
- Mennem kell.
- Tudom – suttogta a lány, s könnyein át felmosolygott a férfira. – Jó volt veled.
- Bárcsak…
A lány csókja a férfi ajkára forrasztotta a szót. Percekig ölelték egymást, szinte már fájóan kétségbeesetten, félve az elválástól. Majd a lány kicsit elhúzódott.
- Itt az idő…
Ott álltak egymással szemben, belefeledkezve a másik tekintetébe, összekulcsolt ujjakkal. Majd a férfi lassan fakulni kezdett, halványodtak színei.
- Délután találkozunk! – simogatta meg a lány arcát még, majd eltűnt.
A lány letörölte könnyeit, s az angyalra nézett, aki lágy csókot lehelt a homlokára, majd a holdfényben fürdő tájra tekintett.
- Menedék. Addig is, míg valóra válik…
- Alexa -
