Finoman hullámzott a függöny, kora őszi illat lopódzott be az esttel a nyitott teraszajtón. Gyertyák lángja libbent finoman a szobában, ahogy a pajkos szél gyengéden elsuhant mellettük. Lágy zene szólt szívdobbanás-halkan, s félig telt borospoháron csillant a fény. Éjfélre járt…
A fekete-ezüst szárnyú angyal megült a korláton. Fejét félredöntve hallgatta a kiszűrődő zenét, majd finoman a teraszra ereszkedett, s belépett a szobába. Szárnyai áttetszővé fakultak, s a gyertyalángok földöntúli fénybe vonták alakját. Felvette a borospoharat, elmosolyodott, majd belekortyolt a fáradt rózsaszín, eperillatú rosé-ba. Lehunyt szemmel élvezte az ital selymes ízét, ahogyan felmelegítette a hűvös őszi éjszakai szélben elgémberedett tagjait. Finoman visszatette a kiürült poharat az asztalra, majd letérdelt az alvó alak mellé. Végigsimított arcán, s érintése nyomán kisimultak a gondterhelt ráncok a szépen ívelt homlokon. Majd felnyalábolta, s mintha egy törékeny kincset tartott volna a karjában. Gyengéden a kanapéra fektette, s puha angyalszárnyaival óvón betakarta…
Mikor a látóhatár alja rózsaszínesen felderengett, az angyal felállt, szárnyai melegét puha plédre cserélte, gyengéden homlokon csókolta az alvó alakot, kifordult a teraszra, s fellépett a korlátra. Még egy utolsó búcsúpillantás és –mosoly, majd szárnyait kitárva nekirugaszkodott a fakuló éjnek. Egy ezüstszélű fekete toll pedig belibbent a szobába, az üres borospohárba. A teraszajtó halkan csukódott mögötte…
-Alexa-
