Kékszín holdfény, köd szitál, állsz az erkélyen. Tekinteted messze a távolba réved. Megrettensz az érintésre. Éjfekete szárnyú angyal ül a korláton, ruhája sejtelmesen takarja testét, leplét lebbenti a szél. Magához ölel, fejed mellén nyugtatod, beszívod ismerős, édes illatát. Karod dereka köré fonva, míg ő kedveskedve beleborzol hajadba, s szárnyaival óvón átölel. Könnyű ujjait hajadba csúsztatja, kényszerít, hogy hold-szín szemébe nézz. Szája sarkában apró mosoly, haja arcába omlik, majd sátort von körétek. Tenyered szíve fölé simul, s most rajta a sor, hogy megremegjen. Ajka elnyílik, megfogja kezed. Érzed szívét, s minden egyes dobbanással erősebbnek érzed magad. Lehunyod szemed újra, s ő szorosan magához ölel, tenyered még mindig a mellkasán. Energia áramlik tagjaidba, sóhajként szakad ki belőled az elmúlt időszak minden gondja, bánata, s tovaröppen…
Angyalod búcsúzik, közel a reggel. Éjfekete szárnya végigsimít testeden, vágyad felparázslik. Ő pedig csak nevet, hangtalan, pajkosan. Majd eltűnik a hajnali ködben. De nem búsulsz. Tudod, mindig visszatér…
-Alexa-
