Kezem nyújtom, s te tapogatózva, félve nyúlsz felé. Nem tudod, mit higgy. Talán megbocsátottam árulásod, közönyöd? Vagy most azért nyújtok kezet, hogy majd utána egyenként roppantsam el csontjaid?
Én pedig csak állok, kinyújtott kézzel, tiszta tekintettel, várva rád. Nincs mit vesztenem. Nekem nincs…
Vannak barátaim, van kivel megbeszélnem gondjaim/örömeim, van pajkos-társam, van ki átölel, van ki vígasztal, van ki szeret, van kit szeressek. Nekem nincs mit vesztenem…
Ujjaink összeérnek végre, s felhangzik az első akkord. Összerezzensz, ujjaid elcsúsznának, de már megfogtam kezed. Előre lépek, s te öntudatlanul leköveted mozdulataim. Ujjainkat egymásba fűzzük, s lassan ráérzel a mozdulat, az összetartozás ízére. Egy idő után már összehangoltan mozdulunk, s egyre jobban élvezed. Homlokod gond-ráncai kisimulnak, szemed visszanyeri régi fényét, újra mosolyogsz. Látom mostani lényeg mögött a hajdani férfit; a férfit, akit szerettem…
Suttogássá halkul a zene, s te átölelsz, tapadóan-egészen. Most már te vezetsz, s én átadom magam neked. Lehunyom szemem, testem követi testedet. Itt már a bizalom az úr. Érzem minden kis rezdülésed, ahogyan te az enyémet. Összhangban dobban a szívünk is… Már nincs mitől félnünk… Hisz nincs mit vesztenünk…
Érted már? Érzed már? Ez a szeretet… Az igazi, őszinte, feltétlen szeretet… A szeretet akarat: adni akarás. Én is adni szeretnék most neked: örömöt, nevetést, önfeledt-boldog pillanatokat, türelmet, odafigyelést, támogatást, segítséget…
Mondd, elfogadod hát a barátságomat?
-Alexa-
