Itt ülök a tűz mellett, fázósan köpenyembe burkolózva, s csak bámulok a narancsszín lángokba. Nem múlik el nap nélküled; észrevétlen kúszol be gondolataimba, ott vagy minden mosolyomban, minden csiklandós nevetésben, minden táncos mozdulatomban… Részem lettél…
Hagyom, hogy az árva könnycsepp összegyűljön szemem sarkában, majd fejest ugorjon ölembe. Nem, nem azt a hetet siratom… még csak nem is magam… nem is téged… kettőnket sem… Csak a füst… csak a fény… csak a szél csalta ide a kósza sós tengervizet, hogy felragyogtassa két szememben a tűz játszi fényét…
Nincs mit siratnom… Keserédes boldogság bizsereg minden porcikámban; felkúszik gerincárkomban, hogy finoman szétáradjon hátamon s leszaladjon egészen az ujjbegyeimig… Ahogy mozdulok, úgy bizserget meg újra és újra… S nekem újra és újra te jutsz az eszembe… Ha felnézek, szép szemed néz vissza rám; emlékszem minden pillantásra… Tekinteted fogva tartotta tekintetem, örvénye mélybe rántott… Gyenge voltam, de te megtartottál… Felemeltél, s angyalom újra szabadjára engedted… Többet adtál, mint hitted volna…
Forgószelet kívántam; vihart, hogy elragadjon, hogy tisztára mosson, hogy darabokra szaggasson, hogy felemeljen és visszadobjon… Hogy újra életet leheljen halódó lelkembe… Imám meghallgatásra talált…
Találkoztunk már, nem is egyszer… De ez most más volt… Egy pillantás volt… Egy kérés… Egy érintés… És megfeszült a láthatatlan pókfonál…
Ott van minden mozdulatban… érintésben… szóban és tettben… Ott van a tekintetedben…
Beszélt a szemünk… De ma sem tudom, mit akartál mondani…
- Alexa -
